sutiket
Ilyen vagyok
 
Testi-lelki egészség
 
Természetes energiák
 
Érdekességek
 
Pozitív gondolkodás

 

   A pozitív gondolkodás

 

Hány olyan embert ismerünk, akik mindenben csak a rosszat veszik észre? Ezek az emberek csodálkoznak, ha életük nem működik. Ugye tudjuk, mit kell tennünk, ha nem szeretnénk mi is így élni? Pozitívan gondolkodni!

Mindig csak a jóra gondoljunk!

A pozitív gondolkodásra egy lényeges felismerés miatt is szükségünk van: bármire is gondolunk, azt automatikusan vonzani kezdjük. Ez pedig azért van így, mert elménk képekben működik. Amikor arra gondolunk, hogy mi az, amit nem akarunk, hogy megtörténjen, elménkben kialakul egy kép arról, amint éppen megtörténik. És ezzel az egyetlen, rendelkezésére álló képpel kezd el működni!

Ha félünk, félelmünk tárgyát mi magunk idézzük meg. Így hát mindig arra kell gondolnunk, amit szeretnénk, ha megtörténne velünk!

Célok

Gyakran fordítjuk figyelmünket életünk mellékes területeire, ahelyett, hogy létünk központja – a Felsőbb tudatosságunk – felé orientálódnánk. Pontosan olyan ez, mint amikor egy gyógyszer csak a tüneteket enyhíti, a betegség okát azonban nem képes megszüntetni. Pedig, ha meglelnénk az okot, a növekedő életerő önmagától beindítaná a test öngyógyító erőit, és megerősítené védekezőképességünket.

A rendszeres meditáció segítségével folyamatosan emelhetjük tudatosságunk szintjét, és ezzel életünk minden területén fejlődést érhetünk el, anélkül, hogy az elérendő célokra külön-külön kellene koncentrálnunk. Sokkal nyugodtabbak, összeszedettebbek leszünk, és emberi kapcsolataink is javulnak.

Gyakran nem érjük el célunkat, még pedig azért, mert folyamatosan harcolunk azokért a dolgokért, amelyeket meg akarunk szerezni. Legyen az pénz, jó munkahely, párkapcsolat. Ezalatt elménket a tudatosság legalacsonyabb szintjén működtetjük. Amint a felsőbb tudatosság munkába áll, nyugodt és tiszta gondolataink mágnesként vonzzák mindazt, amire vágyunk. A céljaink többé már nem tűnnek elérhetetlennek, magabiztosakká válunk, és úgy érezzük, sokkal könnyebben mennek dolgaink.
 
Ez az út egyenesen a boldogsághoz vezet, azonban fokozatos, finom haladással. Ha tehát kitartó vagy a meditációban, az idő múlásával egyre inkább áthatja elmédet a felsőbb tudatosság.


A belső fejlődés

Amikor sikerről beszélgetünk, általában mindenkinek a külvilágban elért sikerek jutnak eszébe.

Üzlet, pénz, karrier, stb.

Pedig valójában egyetlen igaz siker létezik: a belső fejlődés.

A külvilághoz kötődő sikerek ugyanis senkit sem tesznek hosszú távon boldoggá. Nem véletlen a mondás: a pénz önmagában nem boldogít. Kizárólag a belső fejlődés hozhat tartalmas, jelentős változásokat életünkbe. Amint e fejlődés útjára lépünk, már semmit nem úgy látunk, mint korábban. Tapasztalataink új értelmezést nyernek, és ezzel megszínesítik életünket.

Teljes mértékben felelősek vagyunk mindazért, ami történik és történni fog velünk. Ennek az állításnak az elfogadása talán a legnehezebb mindannyiunk számára. Pedig ennek belátása nélkül nem lehet elindulni a változás útján, önmagunk megismerése felé, ami elengedhetetlen állomása gondolkodásmódunk átalakításának, sikeressé válásunknak. Feltéve, hogy elégedetlenek vagyunk jelen lelki és fizikai, anyagi állapotunkkal. Tehát nem érezzük jól magunkat a bőrünkben. 

„Hogyan lennék én felelős az életemért, mikor a külső körülmények, korlátok, objektív adottságok határozták meg sorsomat? Persze hogy stresszelt, fáradt és hajszolt vagyok, a napi megélhetési gondok csapdájában élek, enni kell adnom a gyerekeimnek, ki kell fizetnem a rezsit, nincs időm pihenni, szórakozni. Utálom a munkámat, legszívesebben egész nap az erdőt járnám, de abból nem élhetek meg. Házat kell építenem, kocsit kell cserélnem. Csak akkor vagy valaki, akkor vesznek emberszámba, ha fel tudsz mutatni valamit.”

Ilyen és ehhez hasonló mondatokkal hárítják el magukról a felelősséget az emberek, amikor panaszkodásuk okán szembesítik őket saját felelősségükkel sorsuk alakulásáért. A külső körülményekre, a másokra hivatkozás reflexéhez nyúló emberen nem lehet segíteni addig, míg a rajta kívül álló okokkal takarózásra szüksége van. Csak akkor lehet segíteni rajta, ha kész szembenézni önmagával, s nem fél a tükörben látottaktól. Ha szilárd az elhatározása a változásra. Mert sikeres akar lenni.

A másik leggyakoribb mentegetőzés: a másoknak megfelelés kényszerítő motivációja. Az emberek nagy hányada úgy éli le életét, hogy a belénevelt, a szűkebb és tágabb környezete által diktált elvárásoknak igyekszik megfelelni, függetlenül attól, hogy azok az élet- és viselkedésmodellek, értékrendek, etikai normák egyeznek-e az ő legbensőbb sajátjával, vagy sem. Persze hogy csak ritka pillanatokban érzi jól magát, kevés örömöt, boldogságot él át, élete legnagyobb hányadában kényszerből cselekszik.

Csodáljuk a sikeres embereket, akiknek minden könnyű, mert szerencsések. Nekünk bezzeg nem adatott meg annyi, mint a másiknak. A sikertelenség okát gyakran objektív körülményekkel magyarázzuk, pedig mi teremtettük meg életünk helyzeteit, hogy utána lemondjunk a hatalmunkról, és másokat hibáztassunk. Lehetetlen, hogy ne tudnánk: elménk egyedüli irányítói mi vagyunk. Az életünkben történt jó és rossz dolgoknak egyaránt okai és a jövőbeli történéseknek előidézői vagyunk. Tudatos és tudatalatti agyunk, valódi lényünk irányít bennünket. Tehát mi magunk.
S ez az, amit elfelejtettünk.


A siker titka: pozitív lelki beállítottság
Ezt állítja az azonos című könyv két szerzője: Napoleon Hill és Clement Stone. 1960-ban megjelent könyvük sok millió embernek segített sikeressé válni. A pozitív lelki beállítottság (PLB) önsegítő irodalma mintegy 500 kiemelkedő amerikai személyiség sikertörténete tapasztalatait leszűrve segít mindazokon, akikhez közel állnak a könyvben és személyiségfejlesztő tréningeken megfogalmazott eszmék, melyek serkentenek arra, hogy szabaduljunk fel a nem kívánatos gondolatok, szokások és cselekedetek rabszolgaságából. Sok embernek már segített megszerezni az élet valódi gazdagságait, s ők már képesek megvalósítani álmaikat úgy, hogy közben nem sértik meg Isten törvényeit és embertársaik jogait. (Ez utóbbi két kitétel talán a legfontosabb feltétele a sikernek.)

Egy egyszerű asszony mondta fiainak: „Nem Isten akaratából vagyunk szegények. Azért vagyunk szegények, mert apátok sosem fejlesztette ki magában a vágyat, hogy gazdag legyen. A családunkban soha senki sem fejlesztette ki magában a vágyat, hogy más legyen, mint aki.”
Tehát, ha elhiszed magadról, hogy nem vagy képes többre, nem tudod megvalósítani az álmaidat, valóban nem történik meg veled a csoda.


Iránymutató gondolatok a pozitív gondolkodásról
• Ismerd meg a legfontosabb élő személyt! Ez TE vagy. A sikered, az egészséged, a boldogságod, a gazdagságod attól függ, hogyan használod a láthatatlan talizmánod: a gondolkodásmódodat. Tied a választás lehetősége. A gondolkodásmódod egyik oldalán a PLB, a másik oldalán az NLB (negatív lelki beállítottság) van bevésve. Ezek hatalmas erők. A PLB a helyes lelki beállítottság, kerülj bármilyen helyzetbe. Rendelkezik azzal a sajátossággal, hogy magához vonzza a jót és a szépet. Az NLB taszítja ezeket, elrabolja tőled mindazt, ami érdemessé teszi az életet arra, hogy éljünk.
• Ne hibáztasd Istent a sikertelenségért! Gondolataidat mindig azokra a dolgokra összpontosítsd, amiket akarsz, és fordítsd el azokról a dolgokról, amelyeket nem akarsz!
• Olvasd a Bibliát és más ösztönző könyveket. Igényeld az isteni útmutatást! Keresd a fényt!
• Minden szerencsétlenség egy vele egyenértékű vagy nagyobb előny csíráit rejti azok számára, akik alkalmazzák a PLB-t. Néha dolgok, amelyek szerencsétlenségnek tűnnek, nem mások, mint álruhába öltözött lehetőségek. Tehát képes vagy a téged ért csapásokat átváltoztatni a velük egyenértékű vagy nagyobb előnnyé.
• Fogadd el a legdrágább ajándékot: a munka örömét. Alkalmazd az élet legnagyobb értékét: szeresd az embereket, és szolgáld őket, s magadhoz fogod vonzani a sikert. Bármilyen nehéz most elfogadni, de a PLB elsajátítása után az ember képes lesz a többi embert feltétel nélkül is szeretni.
• Ne becsüld le a negatív lelki beállítottság taszítóerejét! Megakadályozhatja, hogy észrevedd az életben sűrűn előforduló szerencsés véletleneket.
• Profitálhatsz a csalódásaidból, ha a PLB segítségével ösztönző elégedetlenséggé változtatod őket. Fejleszd ki magadban az ösztönző elégedetlenség szokását!
• Elsajátítva a PLB-t, változtasd megvalósíthatóvá a lehetetlent. Képes leszel mindig folytatni tovább.
• Ne engedd, hogy lelki beállítottságod a „futottak még” típushoz soroljon! A siker azokhoz pártol, és azoknál marad, akik pozitív gondolkodásmódjuk segítségével újból és újból nekilátnak.

A PLB megalkotói szerint a nagyság azokhoz pártol, akik kialakítják magukban az égő vágyat, hogy nagy célokat érjenek el. Ám, hogy valaki kimagasló legyen valamiben, ahhoz gyakorolni, gyakorolni... gyakorolni kell.

S végül a 17 sikerelv: Pozitív Lelki Beállítottság, egyértelmű, határozott szándék és világos, pontos célkitűzés, készség a „többletkilométer” megtételére, szabatos gondolkodás, önfegyelem, a mesterelme, alkalmazott hit, kellemes személyiség, személyes kezdeményezés, lelkesedés, összpontosított figyelem, csoportmunka, tanulni a vereségből, alkotó képzelet, gazdálkodás az idővel és a pénzzel, a lelki és testi egészség megőrzése, a kozmikus törvények kihasználása.

 

Ha még további információra vagy segítségre van szükséged, keress!

Kérlek, látogass el a másik honlapomra is, melyen nagyon sok hasznos információt olvashatsz az egészséges életmódról. Várlak szeretettel!

http://www.mindenamifogyokura.hu/hun/index.php

 

Sütő Ágnes

20/8239-964

sutiket@gmail.com

 

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Szellemi függetlenség
 
Kezedbe veheted sorsod irányítását!
 
Lehetőség
 
Ahol böngészhetsz
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.